ellenszék
A vélemény szent, a gondolat szabad. Még akkor is, ha a másé. Viszont „verba volant, scripta manent”. Ennek szellemében létezik a Vélemény Magazinunk, pártoktól, kormányoktól függetlenül.

www.ellenszek.hu

Nolblog

a mézes madzag régen elfogyott

Egy kis dalszöveg elemzés. A Bikini annak idején eléggé messzire látott. Ime:

1. Kösz jól vagyok, egész nap fagyizom, (no igen. Egész nap fagyizik. Persze, nem a 150 huf/gombóc idejében lehetett, azaz manapság, bár a későbbiekben némi ellentmondásra azért fény derül.)

Hogy mondjam el - ez kitölti az életem. (Ez meg olyan munkanélküliesen hangzik.No meg, elég igénytelenül. Hogy pénze miből lenne rá, az mellékes)

A tejszínhabos mogyoró az jó dolog, (jó hát, de ki emlékszik rá?)

A puncs is nagyon kell, lassan olvad a nyelvemen. (Hiába, spórolni kell vele. Anno egy tábla UNRA-csomagból kapott csokoládé két hétig is kitartott. Úgy hallottam, ilyen csomagok újra fognak érkezni Orbanisztánba.)

2. Kösz jól vagyok, az éveket nem számolom. (Minek is. Nyugdíjad úgy sem lesz, amúgy is mire érdekelt lennél, megmurdelsz.)

Boldog vagyok, nyelem a sok gombócot. (Érdekes ez a boldogság. Mondták neked, hogy boldog, elégedett és gazdag vagy, elhitted. Gombóc meg van sok. Csak győzzed nyelni.)

Múló állapot, panaszkodni nincs okom. (Valóban múló állapot. Részint, mert a fagylalt gombóca elolvadt, és nem marad utána más, csak egy ragadós, bizonytalan színű tócsa. Részint, mert miért is panaszkodnál, hiszen volt gombócod. Csakhogy, elolvadt. Egyéni szoc. probléma.)

Az benne a jó, ha nem ízlik hát eldobom. (A francokat dobod el. Pedig már rohadtul nem ízlik. De hiszel benne, hiszen ez a te gombócod, és mondták, hogy az, biza, mekkora öröm!)

R. Mert nyalni csak úgy lehet,
Ha élvezzük az ízeket. (Nos, ez, kétségtelen, úgy 1,2 millió polgártársunk napi élvezete. Nyalnak is, rendesen. Már rétegnevük is van: úgy hívják őket: nyaloncok.)

Nyaljuk a fagylaltot, (Sajnálatos módon, se puncs, se tejszínhabos mogyoró, csak narancs. Az meg sokaknak savat csinál.)

A mézesmadzag elfogyott. (Valóban, a mézesmadzagot többszörösen és vastagon belógatták - ha már választási programjuk nem volt - de a szabadságharcban, valahogy, elfogyott.)

Éljük az életet,
Élvezzük amíg lehet. (Kétségtelen, mivel az új Taigetosz - bocsánat, egészségügyi - törvény, és a tervezett nyugdíjtörvény egy "carpe diem" állapotot idéz. Holnapotok úgy sem lesz.)

Nyaljuk a fagylaltot,
A mézesmadzag rég elfogyott. (A fagylaltnak van egy felülmúlhatatlan előnye: hideg, és így, átmenetileg, hibernálja a korgó gyomrot, becsapja éhségérzeteteket. Javaslom a kormánynak, hogy szociális érzékenységének megfelelően, állítsa vissza az 50 filléres gombócárakat, és lehessen a fagylaltot Erzsébet- utalványra kapni. Micsoda változás lenne ez az ország életében! Ami a mézesmadzagot illeti: eljutottunk odáig, hogy Orbanisztán kormányának már arra sem telik.)

Előre a MÉZESMADZAGÉRT! Mézesmadzagot minden állampolgárnak!

3
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 15 komment érkezett ()

1. ronagyuri
2012. 07. 16. 11:51

Mézesmadzagot MINDEN állampolgárnak!
Kalifa, ne már!!! =))

2. harunalrasid (szerkesztő)
2012. 07. 16. 11:58

miért, hát nem ragad?

3. maiman
2012. 07. 16. 12:38

Hááát, Rasid, ragadni ragad...további előnyéről nem tudok.:-))

4. hé (látogató)
2012. 07. 16. 12:49

Miért nem húztok el a fenébe, ha olyan rossz itt nektek, mit lázítatok, mit mocskolódtok. Unalmas ám már!

5. maiman
2012. 07. 16. 13:02

4.-re

Te meg mijafaszt keresel az Ellenszéken, ha nem tetszik!

6. ronagyuri
2012. 07. 16. 13:07

2: Kalifa nekem a MINDEN-el vannak gondjaim!!!
Én úgy látom, hogy még a mézesmadzagból is csak az arra érdemeseknek jár!!!! =))

7. falubiro (látogató)
2012. 07. 16. 13:46

Ilyen keméy büdösség van az ÁRNYÉKSZÉKEN?Hát kánikulában ez ilyen ,miért nem húztátok le a vizet?

8. Marijja
2012. 07. 16. 14:38

Gyermekkorom egyik szomorú emléke: az éhgyomorra elnyalt 50 filléres fagyitól
is rosszul lettem.
Ma pedig, úgy tudom nincs cukrosok által is fogyasztható méz!
Micsinyájjak???

9. GeGá
2012. 07. 16. 15:15

Rasid!
Szerintem az is "épp elég" lenne, ha az iskolás lurkók minden nap kapnának tejet, vagy ne adj Isten kakaót!
Én ennek érdekében szívesen lemondanék a mézesmadzag részemről!
De akkor más is a mézről!
A madzagot (kötelet), meg használják rendeltetésszerűen!!

10. gordius53
2012. 07. 16. 15:51

A mézről már rég lemondtam, a mézesmadzag meg méz nélkül...hát láthatjuk milyen...

11. GeGá
2012. 07. 16. 16:09

7. falubiro (látogató)
Menjél már ki pici huszár a kerted végébe és nézd meg, h az árnyékszékedben van-e víz?
Lehet, h csak gödör van?
Vagy, mint a tyúkok az udvarban - össze-vissza?
Vagy vödörbe, aztán ki az udvarra?? :-))

12. ghost
2012. 07. 16. 17:24

"Mézesmadzagot minden állampolgárnak!"

Én felajánlom a mézesmadzagomat, cseréljék selyem zsinórra - hajlandó vagyok a különbözetet dotálni -, és küldjék a Kossuth tér 1-be a fülkeforradalmárnak az én nemzeti konzultációm válaszaként

13. harunalrasid (szerkesztő)
2012. 07. 17. 8:44

7. falubiro (látogató)
2012. 07. 16. 13:46
hát, most megkaptad:-)
amúgy, sok mindent nem tehetsz, szagold csak a büdöset., ha már ilyen mazochista vagy:-)))

14. harunalrasid (szerkesztő)
2012. 07. 17. 8:47

8. Marijja
2012. 07. 16. 14:38
van diabetikus fagylat.
a mézet illetően meg: diabetikus.bolt.diab-pont.hu/spd/0302DAR350/DARBO_diabetikus_mez_350g
már, ha komolyan gondolod.

15. Marijja
2012. 07. 17. 9:06

14.. harunalrasid
Köszönöm a tájékoztatást az otthon élö több tíz-százezer beteg nevében is!

Régen tudom: egy a lényeg, ragadjon a bélyeg, (meg a mézesmadzag is!)

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm gazdasag @hm kulfold @hm kult 1 millió új munkahely 23 29 56 56 os kamuflázs 64 vármegye AB Áder adó adományozás adórendszer Ágnes ajánló akció aki nem tud arabusul alapítók alaptanterv alaptörvény alattvaló Albert alkotmányozás alkotmánysértés államelnök államháztartás államkötvény államosítás államtitkári hazugság amnesztia amnézia Angeles antidemokrácia antifa antikommunizmus antiszemitizmus arabok árja árják árverseny áthárítás átkos átköltözés autonómia ÁVH ÁVO Bajcsy Zsilinszky Bajnai Bakklövés baloldal baloldali vonatkozású utcanevek bánásmód Bástya bayer Bayer Zsóti beavatás becsület beesik befagyasztott rezsiköltségek békamenet békemenet béketábor belső vizsgálat bencsik Bikini bírók birtokpolitika bizalom biztonságiak BKK bohóckodás bolsevik gyökerek Boross botrány börtönviszonyok búcsúztatás budai buffó burzsujok büdöslábúak bűnértelmezés bűnözés büntetésvégrehajtás caesar cenzúra Cézár cigány cigányság cikizés cinkosság conducator cyberterroristák családigazdaság családonbelülierőszak csatlakozás csinovnyikok Csintalan cslédsajtó csodacsatár csodaszarvas csókosok csoportosan elkövetett gyávaság Csurka dacoskodás dakota demokrácia demokrácia fidesz módra demokrácia védelme demokraták diktátor dilettáns diktatúra dilettáns Orbán dilettantizmus DK drBábel egyéni kérelem egyéni nyugdíjszámla egyházi egyházi személyiségek egymilliárd éhségsztrájk einstein élet elhallgatások elkobzás elkötelezettség ellenforradalom ellenszékben ellenszélben ellenzék előregisztráció elsőrendű magyarok elvonások elvtárs emberség engedmények Erdély eredendőbűn eriszt erkölcstan erőfitogtatás erőszak értelmiség érvénytelenség esküszegők EU fagylalt faji fajmagyar falka fejet fejért félázsiai félelem felhívás feljelentés felmentés felsőbbrendűség felújítás fenyegetés fertőzöttség festék FIDESS fidesz fideszes B közép filozófusok finanszírozott okt23 fodrász foglalkoztatottság fogyatékkal élők földbérlet furcsa népség fülkeforradalom gárda Gaudi Nagy gázár GDP góbék Golda Meir gomba gondolat gondolatrendőrség gondozónéni Gubcsi gúny gyalázat gyerekgyilkosság gyevi bíró gyilkosság gyorsnaszád gyurcsány Gyurcsány Ferenc gyűlöletmenet háborús bűnösök hamisság handlézsidó harunalrasid hatalom határátlépés hazaárulók hazugság hazugságok Heller hétköznapok hiány hiénák hírek hiszekegy hit hitel hitelesség hitoktatás hóbagoly homo erectus homo fides hungaricus orbanii homo ludens homo sapiens homoszexualitás honfiak honleányok Horthy hősök hungaricum hungaristák HungaristaMozgalom hunmor idióták ifjHegedüs ifjTompo igazság igazságszolgáltatás IMF IMF lista IMF tűrésküszöb indexhu inkubátor inportgyerekek integráció interju intézményes embertelenség intézményrendszer Irán irónia ítélet jellemtelenség jezsuiták jobbágyok Jobbik jobboldal jobboldali jogállam jogszerűtlen joggyakorlat Juta domb Kádár kalandor kampány Kanada Kanadai Magyar Hírlap kanossza karácsony karaktergyilkosok karizma kasztrendszer kecske kegy kegyelem képzetek kérdés kérdések kerekesszék Kertész Kertész Imre kettősbeszéd kiadások Kína kirekesztés kisajátítás kitoloncolás kivégzés kivégzések kizsákmányolók klubrádió KMH KMH N az Ellenszék kollektív bántalmazás komcsi sejt kommentár kommunista igazságszolgáltatás komolytalan gyanúsítás konzultáció konyak konyhakert korhatár kormányos Kósa ködkürt Költségvetési Tanács köszöntő Kövér Kövér László Köves Slomo közbeszerzések köznyugalom közömbösség közröhej miniszterelnök köztörvényes közszolgálat KráterMűhelyEgyesület kreált perek kritika kulákok Kun páter kúria kurucinfo kurva kutatás fejlesztés külpolitika Lázár Ledényi lehallgatás levadászás levél Lezsák lista lopás Los lúdtalpas gyalogok Lukács Magyar Hírlap magyarbárdok magyarok magyarság majré manat Matolcsy médiatanács médiatörvény megalázás megbocsájtás megbocsátás megmentett nyugdíjak megmondó megszorítások megtorlás megújulás mellébeszélés mélymagyar hungarista fröcsögés mentálpedagógia mese MesterházyA mézesmadzag miniszterek miniszterelnök miniszterelnöki hazugságok MNO didaljelentés mocskolódás molinó MSZP MTVA munkaköri kötelesség munkásmozgalom munkásság munkaszolgálat mutánsok műkörömépítés nácihungarizmus nácik Nagy Imre per narancs narancsszüret NAT Navracsics negyvenhétezer néma levente nemoligarchák nemvonalkód nemzetbiztonság nemzetgazdaság nemzeti nemzeti azonosság nemzeti konzultáció v2 nemzetiszocialisták nemzetiszocializmus nemzetközi segély nemzettestvérek nemzetvédőknek neonácik nép szava Népszabadság no comment nosztalgia Novák Előd nyalás nyevtudás nyilaskeresztények nyilaskeresztesek Nyírő nyomor nyugalom nyugdíj nyugdíjazás objektumvédelem okok oktatásfinanszírozás ombudsmanó optimizmus orbán Orbán a cölöpteknős orbán a helyére került Orbán papírjai orbáncfű orbáni latifundium orbáni sumákságok Orbanisztán orbánizmus Orbánkagán otromba önámítás öngyilkosság önigazolás önkény önkormányzat örökség ősmagyar összefogás Pál Pálffy pályakezdők pályázat Papacsák parasztság parlagfű parlament parlamentarizmus te drága parragh pártkatona patró PÉFA persona non grata Pintér Plafon police politika politikai itéletek politikai környzetszennyezés politikai románc pont posvány potyapénz preambulum primus inter pares privát problémamegoldás provokáció Pusztaottlaka Püski rabszolgamunka rágalmazás regisztráció rehabilitáció rendcsinálás rendőrállam retorika rezidencia rezsicsökkentés RMDSZ Roma Gárda romák ronin Roosewelt rovásírás rögtönbíráskodás röplapok rulett saller sarc sarkozy Schmitt segédeszközök Selmeczi Semjén sértés shalom skizofrénia Sólyom sorkatonák sortüzek sovinizmus söpredék sötétség spórolás stróman suszterszék szabad sajtó szabadságharc szabadságharcos szájszagúak szakmaiszempontok Szálasi szálem számtan szamurájbecsület szanyi szavazás szavazz Szegedi Szegedi Csanád szegénység székelyföld szelek szelekció széles SZÉP Szíjjártó szittya büszkeség szittyák SzJA szolidaritás szopó ágon szotyola Szőcs taglista takarékosság talizmán tanácsadók tarifák Tarlós Tasnádi TB járulék TEK tények tényfeltárás termőföld tiltakozás tisztelet tisztességtelenség tízparancsolat Tompó torgyán Tőkés tömegsírok történelem törvény törvényes törvényességi óvás törvényszegők turha turul turultáj tükörfordítás tüske UD Zrt újfasiszták újratemetés unortodox ügyészek ügynökök Vadai vae victis vakondok válasz válaszlevél válaszok választások választójog Jobbik módra vallás változás Változtass vélemény vérbosszú versenyszférára nevelés vezér világnemzet visszaélés Vona Wass WC wellness zaklatás zarándoklat zászló zászlótartó Zazrivecz Vona Zuschlag zsák és foltja zsidó zsidóság